Ágoston, mint sok korabeli kisbaba, él-hal a számítógépért. Vérre menő küzdelmeket vívunk minden nap, hogy ki "kezelje". Amint meglátja hogy leülök a gép elé dolgozni, már ott is terem, felkapaszkodik, és nyúlkál az egérért. Ha azt megkaparintja, akkor percekig képes forgatni, pörgetni a kis kezében és nézni ahogy pirosan világít. Jobb esetben ennyivel ki is egyezünk, de van amikor nekem is szükségem lenne az egérre, ilyenkor szépen, óvatosan elveszem tőle, elmagyarázom hogy ez most Anyának kell, mert dolgoznia kell, stb. Na! Ágostonnak több sem kell, éktelen visításba kezd, szó szerint földhöz vágja magát és elkezdődik a hiszti Nr1. Olyan szinten vérig van sértve, hogy még a könnyei is potyognak. Én, mint tudatos és következetes Anya, igyekszem nem tudomást venni a jelenetről, de be kell valljam, kb. 2 perc után megesik rajta a szívem és felültetem az ölembe. Nos, ekkor indul az igazi számítógépezés! Egyik kezében az egér, azzal üti a monitort vagy a billentyűzetet, másik kezével pedig csapkodva olyan billentyűkombinációkat talál meg, hogy gyakran újraindul a gép, vagy átrendezi a billyentyűzet-kiosztást, 200%osra nagyítja a nézetet és még sorolhatnám. Iszonyatos érzékkel találja meg azt amit nem szabad. Amikor mindezt megunom, fogom a gyermeket és lerakom az ölemből. Eredmény: hiszti Nr2, ami, ha lehet fokozni az elsőt, akkor még annál is nagyobb. Szó szerint bömböl a gyerek, és majdhogy nem vígasztalhatatlan. Remélem elmúlik majd a számítógép iránti túlfűtött vonzalma mert nem szeretném, hogy pl. programozó matematikus vagy valami hasonlóan izgalmas szakmával rendelkező fiatalember válljon belőle.